Társulatvezető: LÁSZLÓ TIBOR
Telefon: 06-30/277-00-81
mailto: lt.plan@citromail.hu
ELŐZMÉNYEK, A TÁRSULAT STÁTUSZA
A Tatabányai Bányász Színpad 1964-ben a Népházban alakult, sokáig tartozott az országos amatőr színjátszás élvonalához, hosszú időn át volt házigazdája a Munkásszínjátszók Országos Találkozóinak. A Tatabányai Szénbányák Vállalati Szakszervezeti Bizottság fenntartásában, a 6 művészeti ágat képviselő Bányász Művészegyüttes egyik szakágaként működött.
Kb. 25 éves működés után 15 éves kényszer szünet következett, majd az alakulás 40 éves évfordulójára újra összejöttek a valamikori színpad tagok, és kinyilvánították, hogy újra dolgozni szeretnének.
Az együttes bázisa továbbra is a Népház, mely a Jászai Mari Színházon túlmenően közművelődési funkciót is ellátó művészetek háza.
Vállalják a Bányász Színpad jogutódi státuszát, de a megváltozott fenntartói, társadalmi körülményekre és az átalakult tagságra való tekintettel nevet változtattak: Orfeusz Társulat, Tatabánya (röviden: OTT) néven jelennek meg.
A Társulat taglétszáma változó, kb. 20 fő, diákok, dolgozók és nyugdíjasok.
A tagság egy része még a Bányász Színpadból: Csernográcz Mária, Englerth Miklós, Gengeliczky László, Haltrich Györgyi, Hodossy Ildikó, Kaufmann Márta, László Tibor, Magyar Katalin, Pápai Ferenc, Toós Hedvig, Tóth Zsóka, Török Zsuzsa, Veszelka Anikó, más része újonnan csatlakozott a Társulathoz: Gerhát Barbara, Gerencsér Norbert, Kovács Olivér, Poroszlay Sándor, Viktor Dániel.
Az Orfeusz Társulat önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik, deklarált fenntartója nincs. A Népház védő szárnyai alatt a saját bevételeiből és alkalmi pályázati vagy önkormányzati képviselői támogatásból tartja fenn magát. Fellépti- vagy próbadíjat nem kapnak, tehát nem hivatásos, amatőr színházi csoportosulás.
Szervezési kérdésekben Kovács Zsuzsa közművelődési igazgatóhelyettes képviseli a Társulatot a Népházban. A pénzügyeiket a Jászai Mari Színház, Népház bonyolítja.
BESZÁMOLÓ AZ „OTT” MŰKÖDÉSÉNEK TÖRTÉNETÉRŐL
Ahogy a Bányász Színpad, úgy az Orfeusz Társulat is a versekkel, a szerkesztett műsorokkal kezdett, majd a köztes műfajú pódium játékokon keresztül jutott a színdarabok bemutatásáig, a színházszerű működésig.
2004-ben a 40 éves évfordulót a korábbi, Bányász Színpad produkciókból szerkesztett műsorral ünnepelte az együttes Éless Béla rendezésében: Csak tiszta forrásból címmel. (5 ea.)
Ezt követte egy kb. fél éves stúdió munka, tréning Harsányi Sulyom László irányításával.
A 2004-es újrakezdés után 2005 volt az első év, amikor saját új produkcióval jelentkeztünk. Ezek irodalmi művek adaptációi voltak. Ettől kezdve már László Tibor irányítja a Társulat munkáját Pápai Ferenc közreműködésével.
A 2005-ös évnek két bemutatója volt:
Fazekas Mihály – László T. : Ludas Matyi – avagy a libák gágogása. (8 ea.)
Mikszáth Kálmán – László T. : A zöld légy és a sárga mókus (8 ea.)
Íme, hát megleltem hazámat címmel összeállítás József Attila születésének 100 éves évfordulójára. (3 ea.)
A XXX. Madách Imre kamaraszínházi találkozón a Mikszáth-adaptáció a zsűri különdíját nyerte el a „legjobb amatőr színjátszó hagyományok ápolásáért”. Az Magyar Szín-Játékos Szövetségtől a Fazekas M. adaptáció „arany” minősítést kapott.
A 2006-os évi új bemutatók:
W. Shakespeare: A windsori víg nők - vagy amit akartok (6 ea)
Concerto – irodalmi koncert Bartók Béla születése 125. évfordulójára (2 ea.)
Spiró György: Kvartett - komédia (4 ea.)
A Magyar Szín-Játékos Szövetségtől (MSzJSz-től) a Kvartett „arany” minősítést kapott.
Játszottuk még a Fazekas M. - László T. : Ludas Matyi - avagy a libák gágogása c. adaptációt. (1 ea.)
2006 nyarától a Népház átépítése miatt „hontalanokká” váltunk. A felsőgallai Széchenyi Művelődési Ház befogadott bennünket, ott próbáltunk, és művelődési házakban játszottunk. A technikai feladatokat A Közművelődés Háza technikusai látták el térítés fejében.
Feladatunknak éreztük a színház eljuttatását vidékre is, ahová a Jászai Mari Színház nem jut el. A 2006/2007-es évadban 11 hazai előadásunk mellett 10 tájelőadásunk is volt.
A Szövetség (MSzJSz) külön minősíti az évad országos amatőr színházi termését. A 2006/2007-es évad legjobb amatőr színházi előadásának az Orfeusz Társulat KVARTETT című előadását találták, és „Paál István Diplomá”-val díjazták.
A 2007-es előadásaink:
Spiró György: Kvartett (12 ea.)
W. Shakespeare: A windsori víg nők (5 ea.)
A 2007/2008-as évadban 8 hazai előadás mellett 6 tájelőadást tartottunk.
A 2008-as új bemutatónk:
Ion Luca Caraggiale: Viharos éjszaka - komédia (6 ea.)
További előadásaink:
Spiró György: Kvartett - komédia (6 ea.)
W. Shakespeare: A windsori víg nők (3 ea.)
2008-ban meghívást kaptunk Norvégiából, hogy Oslóban, az ottani magyar kolóniának mutassuk be a Kvartett című előadásunkat. Fellépésünk jelentős és sikeres esemény lett. Kiutazásunkat a Művelődési Miniszter anyagilag is támogatta.
Készültünk újabb bemutatóra is, de a Társulat külső - belső problémái miatt erre nem tudtunk fölkészülni, Goldoni Cioggiai csetepatéjának bemutatásáról le kellett mondanunk, talán nem végleg.
A 2008/2009-es évadban az előadásaink száma aggasztóan lecsökkent. 1 tatabányai előadás mellett 4 tájelőadásunk volt.
Gondokkal és reményekkel telve költöztünk vissza az átépült Népházba. A beruházás nagyságához képest a feltételek közel sem ideálisak. Ezért nem a Színház vezetése, hanem a rossz tervezés, beruházás hibáztatható.
A 2009/2010-es évadban csak 6 népházi előadásunk volt, tájelőadásunk már nem volt a művelődési házak fogadóképtelensége miatt.
AKTUÁLIS HÍREK, ELŐADÁSOK
A 2010-es év tavaszi évadjának új bemutatója:
Marcel Achard: Az ostoba lány - vígjáték (6 ea.)
A Társulat ősszel tovább kívánja játszani Az ostoba lány-t.
Előkészületben: Caraggiale Viharos éjszaka című komédiája új szereposztásban és új rendezésben.






